„Ma Magyarországon olyan élni, mintha el kellene viselni a kommunizmus legsötétebb napjai óta nem tapasztalt érzékelési disszonanciát. Mindenkinek be kell tartania a törvényeket, vagyis mindenkinek, a Fidesz tagjain és támogatóin kívül, akik gyakorlatilag mentességet élveznek a büntetés alól. A Fidesz által irányított parlamentben elfogadott új törvények teljesen egyértelműen mennek szembe a korábbi törvényekkel, sőt az Alaptörvénnyel is, melyet Orbán és a Fidesz -KDNP 2011-ben léptetett életbe. A kormány egyik nap bejelenti, hogy a bankok állami tulajdonba vétele jó dolog, másnap pedig azt, hogy az rossz dolog. Orbán, aki maga is félig roma, bejelenti egyik nap, hogy kormány elkötelezett a rasszizmus elleni harcban, majd a következő héten bejelenti, hogy hiba volt hagyni, hogy a romák Magyarországon telepedjenek le. Nemrég a kormány arról tájékoztatta a magyarokat, hogy mennyire fontos, hogy a menedékkérőket regisztrálják és bármi áron távol tartsák a gazdasági bevándorlókat. A következő héten az derült ki, hogy a kormány több tíz ezer migráns számra tette lehetővé, hogy regisztráció nélkül utazhassanak keresztül az országon.
Egy ilyen felfordult világban, ahol a rút a jó, és szép a rossz, a magyarok egy morális irányt vesztett állam hajóján sodródva találták magukat. Erkölcsi iránytű hiányában, vagy egy olyan vezető nélkül, aki a valódi észak felé képes mutatni, a magyarok arra vannak kárhoztatva, hogy a végtelen félelem és reszketés tengerén hánykolódjanak, amíg el nem süllyednek az önsajnálat és a neheztelés örvényében.
A boldog tudatlanság
Szemben az amerikai elnökkel, Barack Obamával és Angela Merkel német kancellárral, Orbán szándékosan tartja a magyarokat a sötétben, hogy legmélyebb, legsötétebb félelmeikre hasson.
Az európai menekültválság kiváló alkalom erre. Ahelyett, hogy elmagyaráznák, hogy a migránsok olyan menekültek, akik a túlzsúfolt török, jordániai és libanoni táborokból indultak útnak, Orbán a magyaroknak azt mondja, ezek olyan „gazdasági bevándorlók”, akik el akarják venni a magyarok munkáját, nem tartják tiszteletben kultúrájukat, megsértik a törvényeiket, garázdálkodnak, fertőző betegségeket terjesztenek, és terrorcselekményeket követnek el. (...)